A flossing egy újabb, eddig inkább a sportolók körében alkalmazott kompresziós technika.
A lényege, hogy bemelegítés után egy rugalmas gumiszalagot tekerünk fel a kezelendő testrészre vagy ízületre.
Majd kb. 2 percig hagyjuk fent, miközben mobilizáló, nyújtó és erősítő gyakorlatokat végeztetünk.
Az erős kompressziós hatás miatt az erek és idegek is nyomás alá kerülnek, ezért be kell tartani az idő maximumot, de a kezelés ideje alatt többször is lehet alkalmazni.
A kompresszió alatti mozgás hatására a kötőszövet és a kötőszövet által burkolt képletek mobilizálódnak. Tehát javul a vérkeringés, csökkenthetőek a duzzanatok, ödémák. A kötőszöveti rétegek egymáson való jobb elcsúszását eredményezi, tehát tudjuk növelni a mozgástartományt és nagyban javul a propriocepció, ennek köszönhetően csökkenhet a mozgásszervi fájdalom is. A keringés fokozódás miatt a gyulladásos folyamatok felgyorsulhatnak.
Mivel ismételten a fasciára hatunk, ő kap egy nagy ingert, hetente 2, maximum 3 alkalommal elegendő végezni a flossal a gyakorlatokat.
Fontos még, hogy ez egy kiegészítő terápia, nem csodaszer önmagában. Ha első alkalommal, a terapeuta felmérése során hatékony választásnak tartja, a betanulás után otthon is végezhetőek a feladatok vele, így nincs senki a terapeutához kötve.
Tehát mikor lehet hasznos?
Csökkent mozgástartomány növelése. Akár egy régi hegszövet akadályozza az ízület mozgását, akár egy friss sérülés/műtét utáni – akár rögzítés következtében – zsugorodott szövetek mobilizálására is alkalmas.
- Ficamok, rándulások
- Bokaszalag szakadás
- Achilles-ín panaszok
- Térdsérülést követően
- Ödéma csökkentésére
- Csukló bántalmak, kéz és ujjak sérülése
- Tenisz, golfkönyök
- Befagyott váll
Fájdalom csökkentés. A kompressziós inger sok információt juttat az agyba az adott területről. Jobban „látja”, így jobban tud dönteni, hogy valójában mennyire kell védeni a területet.
Keringés serkentés. Artériás, vénás keringés, nyirok elfolyás javul a fokozott pumpa mechanizmus révén. Az elhasználódott, „koszos” sejtközötti állomány (extracelluláris mátrix) kipréselődik onnan és tiszta, oxigéndús áramlik a helyére, így a sejtek állapota javul, már nem „fuldokolnak”.

Extracelluláris mátrix (forrás)

Fluoreszcens mikroszkópos nézet (forrás)
Borítókép forrása